| "Szarvasgomba törvény" |
|
|
|
| Írta: Zagyva Imre |
| 2010. április 27. kedd, 11:13 |
|
Kikerült a FVM. honlapjára az a rendelettervezet, melynek megalkotásában az Egyesületünk is tevékenyen résztvett. Sajnos nem egészen az a szöveg került bele, mint ami a legutóbbi egyeztetésen kialakult. Az Egyesület Vezetőségének állásfoglalása hamarosan itt is olvasható lesz ezen üggyel kapcsolatban. A DSZE állásfoglalása itt olvasható.
A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter …/… (… . … .) FVM rendelete
A földalatti gombák gyűjtésére vonatkozó szabályokról
Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény 112. § (2) bekezdésének 24. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § g) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:
1. §
(1) E rendelet hatálya kiterjed az 1. melléklet szerinti, gyűjthető földalatti gomba fajokra (a továbbiakban: trifla), azok erdőben történő gyűjtésének feltételeire, így különösen a gyűjtés módjára és idejére.
(2) Ha e rendelet eltérően nem rendelkezik, a triflára az étkezési célra forgalomba hozott vadon termő gombák részletes élelmiszerbiztonsági előírásairól szóló FVM rendelet rendelkezéseit kell alkalmazni.
2. §
(1) A trifla gyűjtése az erdőgazdálkodó által kiállított előzetes írásbeli engedély alapján végezhető.
(2) Az erdőgazdálkodó jogosult a gyűjthető trifla mennyiségét az írásbeli engedélyben meghatározni.
(3) Az engedélyt a gyűjtő a triflagyűjtés során mindig köteles magánál tartani, és az illetékes hatóságoknak felszólításra köteles azt bemutatni.
3. §
(1) A gyűjthető trifla fajokat, valamint azok gyűjtési idejét az 1. melléklet 1. és 2. pontjai tartalmazzák.
(2) Az 1. melléklet 3. pontja szerinti fajok csak kutatási céllal, a gyűjtés helye szerinti illetékes erdészeti hatóság engedélyével gyűjthetők.
(3) Amennyiben az 1. melléklet 1. és 2. pontja szerinti fajokat a gyűjtési időn kívül, valamint a 3. pont szerinti fajokat, a (2) bekezdésben előírt engedély hiányában találják meg, azokat fellelésük helyén a lehető legkisebb talajbolygatással vissza kell temetni.
4. §
(1) Triflát gyűjteni - az azt alkalmazó felelősségére - kizárólag igazoltan trifla keresésére kiképezett kutyával (a továbbiakban: triflavadászkutya) lehet.
(2) A triflavadászkutyákra a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény végrehajtásának szabályairól szóló 79/2004. (V. 4.) FVM rendeletben meghatározott szabályokat kell alkalmazni.
(3) Egy gyűjtő egyidejűleg legfeljebb két triflavadászkutyával gyűjthet.
5. §
(1) A trifla felszedését a triflavadászkutya által megjelölt ponton az erdő talajának védelme és a gomba micéliumok kiszáradás elleni védelme szempontjainak figyelembe vételével kell végrehajtani.
(2) A trifla gyűjtése során az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény 69. § (1) bekezdésben megfogalmazottak figyelembevételével tilos: a) az általános talajmunka: ásás, kapálás, gereblyézés; b) a növények gyökérzetének indokolatlan károsítása; c) az éretlen gomba gyűjtése; d) a szarvasgomba fészket betemetetlenül hagyni, vagy nem az ott kitermelt talajjal betemetni azt; e) a szarvasgomba keresése és gyűjtése az éjszakai órák alatt: a hivatalos naptár szerinti napnyugta és napkelte közötti időszakban.
6. §
(1) A gyűjtő köteles a gyűjtésről éves naplót (a továbbiakban: gyűjtési napló) vezetni.
(2) A gyűjtési napló az alábbi adatokat tartalmazza: a) a gyűjtő neve és lakcíme, b) a 2. § (3) bekezdés szerinti okirat száma, az okirat megszerzésének ideje, és helye, c) a triflavadászkutya/kutyák vizsga száma, d) a gyűjtött gomba faja, mennyisége (grammban), a gyűjtés ideje (év, hónap, nap), a gyűjtés helye (községhatár).
(3) Az első gyűjtési naplót a gyűjtő az erdészeti hatóság központi szervétől kapja meg.
(4) Ha a gyűjtési napló betelik, vagy megsemmisül, további napló az erdészeti hatóság központi szervétől igényelhető, a meglévő - a megsemmisülés esetét kivéve - régi napló leadásával.
(5) A gyűjtési napló a (2) bekezdés d) pontja szerinti adatait a gyűjtőnek a gyűjtés helyszínének elhagyása előtt kell kitölteni.
7. §
(1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglaltak kivételével – a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.
(2) A 4. § és a 6. § rendelkezései 2011. január 1-jén lépnek hatályba.
1. melléklet a …/2010. (… …) FVM rendelethez
Gyűjthető trifla fajok és gyűjtésük ideje: 1. valódi szarvasgombák:
1.1. Tuber aestivum Vitt., nyári szarvasgomba (beleértve Tuber uncinatum Chatin, burgundiai szarvasgomba) – június 15-től december 31-ig, 1.2. Tuber mesentericum Vitt., kátrányszagú szarvasgomba – augusztus 1-től december 31-ig, 1.3. Tuber macrosporum Vitt., nagyspórás szarvasgomba – szeptember 1-től december 31-ig, 1.4. Tuber brumale Vitt. (beleértve a Tuber brumale var. moschatum is), téli szarvasgomba – november 15-től március 15-ig, 1.5. Tuber borchii Vitt, késői szarvasgomba november 15-től április 15-ig, 1.6. Tuber magnatum Pico, isztriai szarvasgomba – október 1-től december 31-ig.
2. egyéb földalatti gombák: 2.1. Choiromyces meandriformis Vitt., fehér szarvasgomba – június 10-től október 15-ig, 2.2. Mattirolomyces terfezioides (Matt.) Ed. Fischer, homoki szarvasgomba – augusztus 20-tól november 15-ig, 2.3. Hydnotria tulasnei Berk. et Br., gödrös szarvasgomba – július 1-től november 30-ig, 2.4. Melanogaster broomeianus Berk, Melanogaster variegatus (Vitt.) Tul., Melanogaster ambiguus (Vitt.) Tul, kocsonyás álpöfeteg fajok – egész évben.
3. az 1. és 2. pontban nem szereplő földalatti gombák.
A véleményeket itt lehet megosztani. |